A brüsszeli székhelyű európai lap-lemez szövetség (EPF) adatai szerint az elmúlt évben az európai lap-lemez gyártás 3%-kal nőtt az előző évhez képest, és elérte az 51,1 millió m3-t. A 2009-ben bekövetkezett 12%-os visszaesésnek így a gyártók csak egy részét tudták behozni. A 2010. évi termelés még mindig jelentősen elmarad a 2007. és 2008 évi szinttől. Az adatok nem tartalmazzák a Törökországban és Oroszországban gyártott mennyiségeket.
Az EPF közlése szerint az 51,0 millió m3 lap-lemez termékből 30,8 millió m3, azaz 60% forgácslap volt, 11,5 millió m3, azaz 23% MDF/HDF, és 3,6 millió m3, azaz 7% OSB volt.
Az EPF szerint az európai forgácslap- és MDF/HDF-gyártó kapacitások egyre szűkülnek az üzemek bezárása miatt. Tavaly a forgácslap-gyártó kapacitások például 3%-kal csökkentek. A szövetség szerint ebben nagy szerepet játszott az a tény, hogy Németországban, Franciaországban és Svédországban is bezártak üzemeket. Németországban a Pfleiderer egyik üzemét 2010 októberében zárták be, de a termelés már június végén leállt.
Ebben az évben az EPF arra számít, hogy még nagyobb mértékben, kb. 5%-kal fognak csökkenni az európai forgácslap-gyártó kapacitások. 2011-ben az EPF szerint több üzemet is be fognak zárni Németországban, miközben Franciaországban és Svédországban bővítik a kapacitásokat (Linex Panneaux S.A.S., Yvetot, +100.000 m3, illetve Swedspan Sweden AB, Hultsfred +100.000 m3). Ezek mellett érdemes még megemlíteni, hogy a török Kastamonu Entegre Agac San. Ve Tic A.S. áttelepített egy forgácslap-gyártó gépsort a romániai leányvállalatához, a Reghinben működő S.C. Prolemn S.A.-hoz (+480.000 m3). Németországban a Kronospan és a Pfleiderer is bezárt egy-egy üzemet 2010 decemberében, illetve ez év januárjában (Bischweierben, illetve Ebersdorf-Frieasau-ban). A változások következtében Európa forgácslap ipara 2009 óta először csökkent, kb. 200.000 m3-rel. Ezzel szemben 2008-ig az EPF statisztikáiban szereplő országok folyamatosan bővítették a kapacitásaikat. Az európai forgácslap-iparnak tavaly átlagosan 74%-os volt a kihasználtsága, mivel 45 millió m3 volt a kapacitása, és 30,8 millió m3 volt a termelése.
Az EPF becslései szerint az európai MDF/HDF-kapacitások tavaly 2%-kal nőttek, és elérték a 15,5 millió m3-t a 2009. évi kismértékű visszaesés után. Erre az évre 5%-os visszaesésre számítanak. 2011-re még nem tették közre a beruházási projektek listáját, annyit lehet tudni, hogy a Varioboard GmbH (Magdeburg) és a Pfleiderer (Nidda) be fognak zárni üzemeket, miközben a Swedspan Polska (Orla, Lengyelország) június végén be fog indítani egy vékony MDF lapokat gyártó üzemet. Az európai MDF/HDF-ipar kihasználtsága tavaly szintén 74%-os volt.
Ami az OSB-t illeti, tavaly 11%-kal 4,9 millió m3-re bővültek a gyártó kapacitások Európában, annak köszönhetően, hogy a Kronospan 2009 végén beindította az új üzemét a romániai Brassóban. Az Egger romániai üzemében is be fog indulni a gyártás, ennek az éves kapacitása kb. 300.000 m3 lesz. Az EPF statisztikáiban nem szerepel az a két törökországi és egy ukrajnai OSB-üzem, amelyek 2011 harmadik negyedévében kezdik majd meg a termelést. A 4,9 millió m3-es kapacitásukkal és a 3,6 millió m3-es termeléssel az európai OSB-gyártók átlagos kihasználtsága 74% körül mozgott.
A statisztikákból kiderült, hogy tavaly mind a forgácslapok, mind az MDF/HDF fogyasztása nőtt. A fogyasztás emelkedésének mértéke azonban még nem éri el a termelés bővülését. Az európai forgácslap-fogyasztás 2007-ben érte el a csúcsot 34,355 millió m3-rel, majd a következő két évben meredeken visszaesett, és tavaly 3,8%-os növekedéssel 28,5 millió m3-t ért el. Ezzel még mindig 11%-kal elmarad a 2008. évi mennyiségtől, és 17%-kal alacsonyabb, mint a 2007. évi mennyiség.
Az MDF/HDF fogyasztása tavaly 5%-kal 10,7 millió m3-re emelkedett, ebben az évben pedig újabb 1%-os növekedés várható. Az MDF/HDF fogyasztásában is a 2007. év volt a csúcs, 12,140 millió m3-rel. Ehhez képest 2010-ben 17%-kal alacsonyabb volt a fogyasztás. 2010-ben egyébként jelentősen megemelkedtek a költségek, és tartós faanyag-beszerzési gondok is fennálltak.